Először is szögezzük le: mindegy, hogy egy vagy két nyuszit tartunk, egyik sem lesz azonnal szelíd. Attól függően szelídül, hogy mennyit foglalkozunk vele. A legszelídebb akkor lesz, ha szobában tartjuk, és sokat tudunk foglalkozni vele, de ha nem lakásban akarjuk tartani, akkor is jobb, ha velünk lakik egy ideig, s amikor szelíd lesz, kivisszük. Mire a nyuszi megérkezik, legyen előkészítve a lakhelye: szórjuk be alommal a ketrecet (semmiképp sem forgáccsal, mert szembetegséget okoz!!! Legjobb a pellett alom, de azt is csak az alomtálba tegyük!), tegyünk be eleséget, vizet, a szénarácsba szénát. Attól függően, hogy a jövevény mennyire szelíd már, tegyünk a ketrecbe egy kis házikót is, ahol háborítatlanul pihenhet (bár valószínűleg a tetejét fogja előnyben részesíteni). Ha a nyuszink minden alkalommal bebújik a kuckóba, mikor a ketrec mellett elmegyünk, vagy kinyitjuk az ajtaját, akkor inkább vegyük ki, amíg kissé megszokja a helyet és minket, nem ijedezik már, és akkor tegyük újra be. Ha viszont a kíváncsiság győz, és az apróság pár perc múlva kidugja az orrát a házikóból, akkor azt a ketrecben hagyhatjuk. A mérete kb. 25x35 cm alapterületű, magassága olyan, hogy a nyúl még kényelmesen fel tudjon ugorni, ne verje be magát a tetőrácsba.
Hazaérkezés után a nyuszit tegyük rögtön a ketrecébe, s hagyjuk, hadd derítse fel nyugodtan új lakhelyét. Pár óra múlva már leülhetünk a ketrec mellé, figyelhetjük, és halkan beszélhetünk is a kis állathoz. Az első napokban még ne engedjük ki kedvencünket a szobában, s csak óvatosan vegyük kézbe, mert ha szegényt csak egy vad hajszában tudjuk elkapni, hogy ketrecébe tegyük, biztos nem lesz kezesbárány. Hogyan lesz szelíd? Mivel a nyulak rendkívül kíváncsi természetűek, gyorsan elérkezik az az idő, amikor nyulunk magától odajön a kezünkhöz, ha benyúlunk a ketrecbe. Először csak érjünk hozzá, majd etessük meg a kezünkből (pl. egy répa vagy más jutalomfalat csodákra képes), így gyorsan elnyerjük a bizalmát. A következő napokban megpróbálhatjuk óvatosan megsimogatni, amikor a kezünkből eszik. A nyuszik megismerik gazdájukat a hangjuk és a szaguk alapján, ezért beszéljünk hozzá, s hagyjuk, hadd szimatolgassa a kezünket, mielőtt megérintjük. Nem mindegy, hol akarjuk megsimogatni. Szereti a feje tetején, a füleinél, a pofa két oldalán. Utálja, ha az álla alá nyúlunk, az orrát érintjük (erre oda kell figyelni, mert a legtöbb ember a mozgó orrát akarja mindenáron megérinteni a nyuszinak, így pedig elrontjuk az ígéretesen induló barátkozást). A hátán is végig simíthatjuk, bár ezt kezdetben nem minden nyúl szereti. Igazából úgy kell viselkednünk, mint egy másik nyúlnak: ha ők kedveskedni akarnak egymásnak, egymás fejtájékát, szemkörnyékét nyalogatják (a nehezen hozzáférhető helyeket). Később, ha ezt már megszokta, engedjük ki a szobában, hagyjuk szaladgálni, üljünk le a földre. Gyorsan meg fogja tanulni, hogy nem kell félnie tőlünk, óvatosan megérinthetjük, megsimogathatjuk. S ha elnyertük a bizalmát, ő fogja követelni a simogatást. A törpenyulak általában gyorsan megszelídülnek, de még egyszer az alapszabályok:
Ha kézbe vesszük, egyik kezünkkel tartsuk biztosan, a másikkal pedig úgy, hogy érezze, szilárd "talaj" van a lába alatt, mert ha egy nyuszi úgy érzi, repül a levegőben, akkor pánikba esik, és rögtön elkezd kapálózni. Ha gyerekek próbálkoznak, jobb, ha először leülnek a földre, és ölükbe veszik a nyuszit, nehogy leessen. Két módja van egy nyuszi felemelésének:
(Forrás: Jolly Jumper tenyészet)