Lionhead Bunny Tenyészet

Ha szép és egészséges nyuszit szeretnél, látogass el hozzám! :)

Alexandra

Engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam: Schmidt Alexandra vagyok, környezetgazdélkodási agrármérnök és vadász. Már gyermekkorom óta foglalkozom nyulakkal, de az ötlet, hogy saját tenyészetem legyen, csak pár éve fogalmazódott meg bennem.

Először gazdasági nyulakat tenyésztettem (szülői segítséggel), főleg Pannon fehéreket, egy egyetemi előadás következtében pedig a hobbinyulakra terelődött a figyelmem, azon belül is az oroszlánfejű nyuszikra.

2009-ben vettem meg húsvétra az első oroszlánfejű törpenyuszimat, Bencét, aki sajnos hamar elpusztult egy örökletes betegségben. Akkor annyira megviselt a halála - hiszen a kezeim között pusztult el, és én nem tudtam rajta segíteni :( -, hogy megfogadtam, többet nyulat nem akarok még látni sem. Aztán a sors úgy hozta, hogy hozzám került Myra, egy fekete oroszlánfejű, duplagénes nyusz. Eleinte csak mint házikedvencként "szolgált", de pár hónapja eszembe jutott, hogy szeretnék tőle kisnyulakat.

Elkezdem keresni hozzá egy megfelelő bakot, és rá is akadtam Ká-ra, egy gyönyörű zsemleszínű oroszlánfejű törpenyúlra. Elvittem hozzá panzióztatni 2x is, de Myra nem volt könnyű eset, semmi hajlandóságot nem mutatott a párzásra. Ezért is ért váratlanul, mikor egyik nap nekiállt fészket építeni. A megdöbbenéstől szólni sem tudtam... :)

Tehát örömmel jelentem, hogy május 15-én megszülettek Ká és Myra utódai, 5 nyúlfi személyében (két japán tarka, egy fekete, egy világosfekete és egy sziámi). :) Előjegyzést még korlátozott számban felveszek. E-mail címem a Kapcsolat menüpont alatt megtalálható.

dscn5485.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 72
Össz.: 14 357

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozom
Lionhead Bunny Tenyészet - © 2008 - 2024 - nyussz.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »